2025. június 30. és július 4. között került megrendezésre az orosz nyelvi tábor középiskolás diákok számára az Orosz Kulturális és Nyelvi Központban. Az országban egyedülálló kezdeményezésként ez a teljesen ingyenes tábor kivételes lehetőséget biztosított kilenc középiskolás tanulónak, hogy intenzív, élményalapú formában mélyítsék el orosz nyelvtudásukat. A programot két tapasztalt nyelvtanár vezette.
A foglalkozások tematikusan épültek fel: a diákok elsősorban a foglalkozás, szakmák témakörökben bővíthették szókincsüket és gyakorolhatták a beszédkészségüket. A hét végén projektmunka keretében mutatták be, mit tanultak: kreatív előadások, párbeszédek és plakátok készültek.
A nyelvi órák mellett a résztvevők egyetemi látogatáson is részt vettek: megismerkedtek a Debreceni Egyetem Főépületével, ellátogattak a Türk Sarokba, a Konfuciusz Intézetbe és a Szlavisztikai Intézetbe. Ezek a programok nemcsak kulturális szempontból voltak értékesek, hanem bepillantást nyújtottak az egyetemi élet mindennapjaiba is.
A diákok találkoztak az Orosz Kulturális és Nyelvi Központ, valamint a Szlavisztikai Intézet igazgatóival is, akik biztatták őket a nyelvtanulás folytatására.
Bízunk benne, hogy ez a tábor hozzájárul ahhoz, hogy minél többen válasszák az orosz nyelvet és kultúrát tanulmányaik során – akár a Debreceni Egyetemen is.